Egy ház udvarán vagyok a hugommal, és úgy tudom, hogy fogyasztott valamit, azt hiszem ekit, és érzem, mintha neki hatni kezdene, és én is látom, ahogy a kontúrok és a színek kiélesednek, és el is fekszek a térdig érő fűben, és ez jól esik. Aztán bemegyünk a házba, az ajtóban kérdezem tőle, hogy érez-e valamit, mondja, hogy nem igazán, de közben nevetgél, meg más hangon, mint a valóságban, de nem akarok erről vitatkozni, majd úgyis észreveszi magától is. A házban az ebédlőben ülünk, elég üres a szoba, csak egy régi fa asztal van, és levest kezdünk el enni. Hugom mondja, hogy izgatottnak érzi magát, meg kicsit zavarodottnak. Mondom neki, hogy ne foglalkozzon vele, ez normális, a dolgok így indulnak. Amúgy érzem, hogy azt érzi, amikor mondjuk az lsd hatni kezd. A mellettem ülő haveromhoz fordulok, és mondom neki, hogy már nekünk is fogyasztani kéne valamit, mert különben nagyon el fogunk távolodni egymástól, nem tudunk majd együtt leni az élményben. Két összetolt ágyon fekszünk, ott keresgéljük, hogy mit vegyünk be, de bejön egy nő, és ami nálunk van, az beesik a két ágy közé, közben meg mondja, de csak úgy mellékesen, hogy reméli, hogy nem drogozunk. Kimegy, és kiszedjük az ágyak közül, ami oda esett, két apró gömb alakú fehér tablettát találunk, de egy kis darab le van törve belőle, és azon gondolkozok, hogy ez már ilyen lehetett-e, vagy csak az eséstől tört le belőle egy kicsi?
Egy buszon ülök az ablak mellet, mellettem egy nagy darab srác ül, aki valamiért elég ijesztő, talán a kapcsolatai miatt, de szerencsére alszik. A másik sorban egy nő ül, és valamit magyaráz, de nem értem, nem tudom, mit akar. Fáradt vagyok, nem tudom, hogy mit keresek itt. Talán csak fellógtam a buszra és nincs jegyem, és a nő meg akarna bűntetni? Próbálok rá figyelni, és nagy nehezen összerakom, hogy kétszáz forintot akar tőlem, mert most egy kiránduláson vagyunk, valami tanfolyamot végeztünk el, és azt megyünk megünnepelni, és ennyi lenne az utazás ára. Hülyén nézek rá, ő meg mondja, hogy biztos fogyasztottam valamit, pedig nem. Próbál gúnyos, lenéző, stb lenni, de nem érdekel, nincs erőm meggyőzni arról, hogy nincs igaza. Azon gondolkozok, hogy most mi legyen, mert nem oda akarok menni, ahova ők mennek, és most állítsam meg a buszt, meg gyalogoljak vissza, várjak egy másikra, stb. Belenézek a táskámba, és találok egy fehér filmes dobozt, amibe a fényképezőgépek filmjét meg negatívját szokták rakni. Elég sok lsd, tabletta, meg kapszula van benne. Arra gondolok, hogy már nem szállok le a buszról, majd éjjel lsdzek, végül is a hely annyira nem számít, ott is tudok majd egyedül lenni. A busz elejében van egy csaj, adok neki egy kapszulát, aminek az egyik fele kék-fehér, a másik fele piros-fehér. Nem tudom, mi van benne, meg a csaj miért kéri, de amikor indulok vissza a helyemre, érzem, amit a csaj érez. A testérzetekkel, a test méreteinek változtatásával szórakozik, pl háromszor akkora test, öt méteres láb, ilyesmi. Azt hiszi, hogy csak azért vannak ezek az érzései, mert fáradt, de közben tudom, hogy nem, de nem szólok neki, nem akarom megijeszteni.