Egy erdőben vagyok, egy kisebb tisztáson, körülöttem kb egy méter magas fű, meg néhány fa. Egy félkör alakú részen le van taposva a fű, és egy indián éppen ayahuascát főz egy kisebb tűzön. A tűzre csak úgy rá van téve egy rozsdamentes, kb 30 centi magas lábos, ebben főz, de nevetek rajta, mert vices, ahogy a túl forró folyadék kb fél méter magasra is kicsap az edényből, a forrás miatt. Mondjuk mellé nem megy, de az anyagnak nem hiszem, hogy jót tesz ez a forrás, bár azért bízok az indiánban, remélem tudja, mit csinál. Talán hatan vagyunk a tűz körül, van, akinek ez lenne az első alkalom, látszik rajta az a túlzott magabiztosság. Tőlünk néhány méterre, a magas fűben ül egy nő, de nem tudom, hogy velünk van-e, de valami furcsa, transz jellegű zenét játszik gitáron, de olyan, mintha ketten gitároznának egyszerre, pedig egyedül van. Néhányan elkezdenek felállni, talán még csak próbálnak elhelyezkedni, igazán nem tudom. Aztán végül mindenki feláll, csak én maradok ülve, de igazán nem zavar, nem tudom, miért kéne felállnom nekem is. Aztán az égre kezd nézni mindenki, mert épp holdfogyatkozás van. Az ég alulról felfelé kezd lilává válni, és látom a holdat, ahogy elfogy. Mondják, hogy a Mars miatt fogy a Hold, egy síkba kerültek, stb, de aztán látom, hogy nem egy másik égitest takarta el, hanem egy traktor, gondolom ez is a Föld körül kering. A kezdeti áhitatot, hogy hú, holdfogyatkozás, milyen különleges, stb, megtöröm azzal a kellően gúnyos, ironikus mondattal, hogy: Holdfogyatkozás egy traktortól, fantasztikus! Aztán látom, hogy ez a traktor közeledik hozzánk a levegőben, és közben furcsán forog. Próbálok arrébb menni, hogy ne belém csapódjon, de hiába lépek arrébb, csak felém jön. Közben azért a hold még mindig árnyékban van, fekete. Szóval jön a traktor, amitől eléggé megijedek, és át is csúszok a következő helyszínre, ami egy lépcsőházban van, és épp az erkélyre indulok, két idősebb nővel. Mondom nekik, hogy nemsokára meg fogok halni, mert eljött értem a traktor, de miattam ne aggódjanak, ne sajnáljanak, tegyék csak a dolgukat. Eszembe jut, hogy biztos volt az egyik barátommal egy fogadásunk, amiben azt vállaltam, hogy tízszer meghalok traktor által, és ha teljesítem, akkor megnyerem a fogadást. Amúgy az újjászületések, következő életek miatt nem is érdekelt maga a halál, inkább csak nem volt kedvem megint meghalni, egy fogadás miatt, mert már úgy belejöttem ebbe az életbe. Szóval ez bosszantott csak, meg reméltem, hogy nem az összes életemre vállaltam ezt a dolgot, mert a fogadás részleteire nem emlékeztem.
Traktor
2010.08.03. 20:30 Álomvadász
Szólj hozzá!
Címkék: traktor
A bejegyzés trackback címe:
https://alomvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr802196740
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.