Budapesten vagyok a szüleimmel, meg a testvéremmel, és beülünk egy elég drága étterembe. Próbálom elolvasni az étlapot, de nem tudom, a pincértől is kérek, de azt sem tudom elolvasni. Aztán azt veszem észre, hogy a másik teremben egy esküvő van, aminke épp most van vége, és mellettünk mennek ki a teremből. Jehovás esküvő egyébként, és a pap vagy mi közben mondja, hogy miket nem szabad tenni, amire emlékszem, az az, hogy nem szabad az ifjú pár, meg a jehovások szemébe nézni, ezért mindenki az asztalokra fekszik, meg becsukja a szemét. Nem is látok semmit, csak sötétséget.
Egy eléggé undergorund társaságba kerülök, néhány csaj van egy furcsa teremben. Mondom nekik, hogy festeni szeretnék (képet), de igazán nem tudom miért, mert még sosem festettem, de kipróbálnám. A kezembe nyom egy marék ecsetet, amik már festékesek is, de valamiért zavarban vagyok, mert fogalmam sincs, miért akarnék festeni bármit is. Mondják, hogy menjek velük, egy illegális rádióadást fognak tartani, meg valami buli is lesz. A teremből az ablakon keresztül megyünk ki az utcára, egy térre. Felnézek az égre, és azt látom, hogy rengeteg apró meteor hullik, szép hosszú szürkésfehér csíkokat húznak az égen, és a földre hullanak. Sajnálom, hogy nincs nálam a fényképezőgépem, mert lefényképezném. Kicsit megijedek, mert nem tudom, hogy ez egy normális természeti jelenség, vagy csak valami különös dolog történik, ezért a fejem fölé teszem a kezem, hogy az alkaromat érjék a meteorok, a fejemet próbálom védeni, de aztán nem történik semmi, nem fáj, nem sérülök meg, ezért leteszem a kezem. Ahogy a földre esnek, csak egy nagyon finom, könnyű hamu marad utánuk. Egyre sűrűbben esnek, és egyre kevésbé látok már, míg végül nem látok semmit, csak egy szürkésfehér kavargó valamit, és feloldódok ebben a képben, érzésben, megszűnik a testem, meg a külvilág. Aztán valaki szól, hogy akkor megyek-e, kigyönyörködtem-e magam? És újra az utcán vagyok, és nem tudom, hogy pontosan mi volt ez.
