Sziasztok!

Gondoltam indítok egy blogot az álmaimról, mert szerintem kicsit furcsákat álmodok, és lehet, hogy másnak is érdekes lehet, meg ezzel legalább eltöltenék egy kis időt, kíváncsi vagyok, hogy ha esetleg később visszaolvasom, akkor látnék-e valami nagyobb összefüggést, változást, ilyesmit. Amúgy nem szoktam felírni az álmaimat, a jobbakat meg szoktam jegyezni, de szerintem érdekes lenne így egymás után látni őket, a kevésbé lényegeseket is.

Mivel tegnap jött az ötlet, hogy leírjam ezeket a dolgokat, ezért a tegnapi álommal kezdeném.

Valahogy két külön dimenzióban kezdődtek az események, az egész univerzum jövője volt a tét, és döntenem kellett, hogy melyik oldalra állok. Éppen istennel találkoztam, az ő ajánlatát hallgattam meg, vagyis nem beszéltünk, inkább csak energiagömbök lógtak a kezéből, nyakláncszerűen, szóval tudtam, hogy van hatalma ahhoz, hogy létrehozzon dolgokat, és úgy éreztem, hogy ezt jóra használná, szóval mellette döntöttem, a gonosz valahogy meg sem jelent, pedig most így utólag kíváncsi lettem volna rá is. Aztán már intett is, hogy ha már döntöttem, akkor menjek is az anyagi világba, mert már elkezdődtek a dolgok, nem sok idő van, folyik a verseny, hogy kié lesz a világ. Visszamentem a saját világomba, egy teremben voltam, ahol épp ledőlt egy nagy, magas kőszobor, a szobor egyébként egyszerre ábrázolta a jót és a rosszat, a jobb oldala volt a jó, a bal oldala pedig a rossz. Szóval eldőlt ez a szobor, ketté vált, és a jobb oldala élővé vált, és ez az élő, kb öt méteres lény vonszolni kezdte magát. Nem tudtam pontosan, hogy ez most maga az isten lenne, vagy egy újabb Jézus, aki majd megváltja a világot, de tudtam, hogy segítenem kell neki, valahova nem messze kellene eljutnia, hogy visszanyerje az erejét, megerősödjön, még mielőtt a másik oldal megelőzne. Ahogy vonszolta magát, megjelent egy meztelen emberi test mögötte, amit ő teremtett, de ez tényleg csak egy test volt, mert nem volt benne lélek, még nem volt elég ereje ahhoz, hogy tényleg tudjon teremteni. Aztán valahogy elég nagy volt a feszültség, nagy volt a nyomás rajtam, azért mégis csak az egész világ jövője múlott rajtam, érezni lehetett ezeket a baljóslatú, sötét hullámokat, úgyhogy át is csúsztam a következő álomba, ahol nevetve kezdtem el mesélni, hogy az előbb mennyire durvát álmodtam, istenről, meg mindenről.

Egy olyan helyen voltam, ami olyan, mint egy téglából kirakott pince, ennek a hátsó falán volt egy kis beugró, egy kis kör alakú ablakkal, itt ültem, kb 5 méter magasban, és onnan nézelődtem. Úgy láttam, hogy ez egy vidámpark, és ez a vidámpark belső területén volt, és innen ráláttam a bejáratra. A dolgozók gólyalábakon jártak, ami elég jól nézett ki, meg a ruhájuk is szép volt, vastag szövetruhák voltak, még valami régebbi idők stílusában, hangulatos volt. Az egyiknél úgy láttam, mintha négy melle lenne, de ahogy jobban figyeltem, észrevettem, hogy csak egy kendő van a nyakában, ami furcsán fodrozódott. Aztán arra lettem figyelmes, hogy két gólyalábas dolgozó egy csajt dobál egymásnak, csak úgy játékból, ami a csajnak is tetszett. Kicsit csodálkoztam, hogy semmi biztosító kötél nincs rajta, vagy valami, szóval elég bátornak tűnt. Aztán fogták ezt a csajt, és odahajították mellém. Azt nem tudom, hogy a mellettem lévő lyukon akarták-e átdobni, mert azon biztos nem fért volna át, vagy csak mellém akarták dobni, mondjuk odafért volna, volt elég hely. A csaj túl gyorsan repült, úgyhogy visszapattant, és leesett a földre, valamije el is tört, talán a lába. Gondoltam mindjárt jönnek a biztonságiak, orvosok, mentők, rendőrök, de nem történt semmi. Kicsit aggódtam, hogy esetleg miattam történt a dolog, miattam nem tudott idekapaszkodni, de nem ezt éreztem a bajnak, rájöttem, hogy nem miattam történt, és a gólyalábasokat sem zavarta egyáltalán, hogy valami baja lett, szóval nyugi volt. Valahogy átbújtam ezen a kör alakú ablakon, és felébredtem.

Igazán nem tudom, hogy ezeknek van-e valami tanulsága, talán inkább csak annyi, hogy magamra ismerek bennük. Még mindig úgy látom a dolgokat, a „rendes” világban, mint a második álmomban, meg mint gyerekkoromban, hogy nincs súlya a dolgoknak, az első negyed vagy fél másodpercben minden súlytalan, csak az esemény van önmagában, múlt, jövő, meg szabályok, szokások nélkül, addig még minden vicces, ártatlan.