Talán a 17. században vagyok, és megyünk egy kisvárosban. Az út szélén egy régi teherautót szerelnek szét, de ilyen ebben a korban még nem létezett. Rossz irányba megyünk, úgyhogy amikor ugyanazon az úton megyünk vissza, akkor az autót már nem szétzsedik, hanem összerakjék, mintha egy filmet vissazfelé játszanának le. Egy meredek dombra megyünk fel, gyalog, bal oldalt alacsony kőkerítés van, jobb oldalt házak. Végre felérünk a domb tetejére, ahol egy templom van. Eléggé elfáradtam, és csak úgy eszembejut, hogy a cigányok szoktak úgy megérkezni, a családdal persze, hogy hőbölögnek, meg köpködnek, ezért csak úgy viccből köpök egyet én is, a templom előtt, a márványlépcsőre. Ebben az időben még szoksé volt a máglyán égetés, kínzások, stb, az egyháznak nagy hatalma volt, ezért ha észrevették volna a mögöttem lévő emberek, meg a pap, hogy kb a templomra köpök, akkor valószínű kivégeznek, vagy valami hasonló. Talán épp ezért, a veszélyes helyzet, meg a helyzet viccessége miatt, hatalams eufóriát érzek, a környezet szinte eltűnik, és csodálom, hogy így spontán milyen jó méretűt sikerült köpnöm, pedig nem szokta. Aztán körülnézek, de senki nem vett észre, mert a karácsonyfára próbálják rátekerni azt a világitó elektromos füzért. A templom falában több helyen is konnektorok vannak. A fenyő valahogy furcsa, a tüskéi mások, kaktusszerű tüskéi vannak.
Templom
2010.09.12. 21:18 Álomvadász
Szólj hozzá!
Címkék: cigány templom
A bejegyzés trackback címe:
https://alomvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr382291494
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.