Világvége után vagyunk, egy nyílt, füves területen. Kb 8-an vagyunk egy kis csoportban emberek, akik mind elég nyugodtak. Távolabb oroszlánok esznek dögöket, másik oroszlánok hulláit, vagy más állatokat, pontosan nem tudom, de amúgy zombi-oroszlánoknak tűnnek, furcsa a szemük. Az egyik közelébe megyek, ő eszik közben, én meg nézem. Tudom, hogy csak idő kérdése, és amikor elfogynak a dögök, akkor majd hozzánk is odaérnek. Tudom, hogy nincs okunk nyugodtnak lenni, és érzem, hogy kezdek megéhezni, szóval előbb utóbb úgyis tennünk kell valamit. Gondolom, hogy talán felmegyek a nem mesze lévő stonehenge tetejére, a kövekre, az oroszlánok úgysem tudnak felmászni, de akkor meg fenn halnék éhen, nem sok értelme lenne. Van egy barlang is, ahova egy kislány meg egy idősebb férfi bemennek, hátha találnak valami élelmet, stb. Mi kívülről olvassuk a történetüket egy szerepjáték könyvben. Egy ellenséghez érnek, de a dobásaik alacsonyabbak, mint az ellenségé, ezért meghalnak. A dolog tanulsága az, hogy nem mindig erényesnek, jónak, stb kell lenni, van amikor egyszerűen nagyobbnak kell lenni: a nagyobb bekebelezi a kisebbet. Kicsit szomorkodunk a haláluk miatt, aztán egy régi múzeum vagy kastélyszerű épületben vagyok. Egy idősebb, vékony férfi olvassa tovább ezt a történetet a kezében lévő könyvből, vagy újra éleszti, teremti ezt a kislányt. A lényeg, hogy itt van ez a kislány, és elindul valami felé, egyenesen elkezd kimenni a teremből, folyosókon át, hosszan, egyenesen, közben a jobb kezében maga elé tartott kis bábura koncentrál, és érezni lehet, hogy a kislányban hatalmas erő van, és az a bábu a kezében valami erőtárgy, abból is erő jön. Tehát megállíthatatlanul megy előre, bár senki sem akarja megállítani, még ez a férfi sem, aki megidézte, sőt, mivel szinte oda se figyel a lányra, ezzel biztatja, hogy jó irányba halad, menjen csak. A következő jelenetben már én irányítom a kislányt, már én vagyok az. Egy lift felé megyek, be is szállok. Ezek a liftek sűrített levegővel mennek, egy széles műanyag csőbe kell belépni, és úgy visz fel, ezért elég nagy szél van. Felfelé indul a lift, mert a központból aki irányítja arra indítja el, de aztán eszembe jut, hogy valami vallási akárkinek a sírjához megyek, azt meg biztos nem fenn temették el, hanem a földszinten, szóval lefelé indulok. Legalulra nem jár a lift, meg eléggé őrzik is azt a területet, főleg gyerekként egyedül tilos oda menni, ezért egy szinttel feljebb kiszállok, és valahogy a falon lévő tévékbe kapaszkodva mászok le. Itt már vannak turisták is, próbálok elvegyülni, de félek, hogy kiszúrnak. Egyébként mindenki ennek a részlegnek, templomnak a megnyitására jön, de nekem még ez előtt oda kell érnem valami miatt elsőként kell tudnom bejutni oda. Nagyjából átjutok az emberek között, és bemegyek arra a részre, ami el van zárva az emberektől, ide már tényleg nem szabadna bejönni. Tovább megyek, még egy szűk helyen kell átjutnom, de ott is biztonságiak állnak, de felkiáltok, hogy tűz van, és mutatok balra, és mindenki odanéz, és én addig elmegyek mellettük. Valaki észrevesz, és elkezdek futni, és ő is fut, de még épp időben, elsőként jutok be a templomba. Elérem a célt.
Ami érdekes, hogy az egész olyan volt, mintha egy fantasy filmben lettem volna, kb előre lehetett tudni, hogy győzni fogok, de azért voltak izgalmak is.
