Mivel ismét kevés álomport szórtak a szemembe az álommanók, ezért egy régebbi álmomat írnám le. Akkor még az iskolai drogellenes információk alapján képzeltem el, milyen a hallucináció.
Szóval egy vetélkedőben voltam, vagy memóriajátékban, ami olyan elven működött, mint a tv-ben a torpedó, hogy egy pillanatra megmutatták a megoldást, és utána eltakarták. Itt egy szobában voltam, és mondták, hogy nézzek körül, mert majd egy tárgyat kell megkeresni, és odavinni valahova. Amikor készen álltam, az egész szoba, minden berendezési tárggyal együtt átalakult valami teljesen más szobává, és mondták, hogy vigyem oda nekik a vázát. Tudtam, hogy hol volt a váza, meg hogy néz ki, de minden másképp nézett ki, és odavittem nekik három diónyi méretű, gyümölcsszerű lilás bogyót, ami a váza volt egyébként, mert valahol tudtam hogy az, de mégis furcsa volt, mert a kezemben is a bogyókat éreztem. Szóval furcsa érzés volt, hogy tudtam, hogy jót viszek oda, közben meg mégsem annak látszik, és mégis az. Bele is zavarodtam, fel is ébredtem.