Egy parkolón mentem keresztül gyalog, ami úgy volt berendezve, mint egy osztályterem, padokkal, meg a padokban ültek is emberek, és éppen tanóra volt. Az órát Hemingway tartotta, az író, aki egy kb 35 éves, borostás, olaszos férfi volt. Próbáltam úgy átmenni közöttük, hogy ne zavarjam meg az órát, megvártam, amíg a tanár elballag mellettem, ilyesmi. Éppen vége is lett az órának, pár szót váltottam a tanárral, semmi különöset, csak úgy, természetes beszélgetés volt, aztán a többi diák is odajött, ők is kérdezgették, de mivel híres volt, ezért elkezdtek mindenféle sznob kérdéseket feltenni, okoskodni, úgyhogy ott is hagytam őket. Egy tengerpart melletti város parkolójába mentem ez után, ahol megszólított egy csaj, aki elég jól nézett ki, és mondta, hogy ő prosti, és most 50%-os akció van, de csak akkor, ha két lányt viszek el egyszerre, szóval kettőt kapok egy áráért. Elkezdtem vele sétálni, és mondta, hogy a barátnője is itt van valahol, de nem őt küldte, a Rusnyát, aki egyébként tényleg nem volt valami szép, hanem inkább ő jött, mert a másik csajt biztos azonnal elküldtem volna, így meg van esélyük. A két csaj már nem is foglalkoztatott, hanem azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen apró dolgokon múlik az élet, az élet eseményei, hogy a dolgok különböző megközelítése mennyire más eredményt tud adni, mert végül ugyanezt a két csajt kaptam volna meg, ha úgy döntök, de biztos, hogy teljesen más lett volna minden, ha a csúnya csaj jön oda először. Röviden úgy mondanám, hogy nem a cél határozza meg az utat, hanem az út határozza meg a célt.
Fél
2010.04.28. 21:56 Álomvadász
Szólj hozzá!
Címkék: prosti hemingway
A bejegyzés trackback címe:
https://alomvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr211960573
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.