Álmok

Egy tengerparti kisvárosabn üldöztek minket, öt fekete öltönyös férfi keresett minket, de amit furcsállottam, hogyha elkapnak, akkor hogyan fognak elvinni minket, mert ugye az autó öt személyes, velünk együtt meg már heten lennénk. Mindig ilyen gyakorlati dolgokon akadok fenn. De egy kisebb utcába sikerült bemennünk, ahol már nyugalom volt. Amúgy én voltam Terence Hill, aki velem volt, az meg Bud Spencer, és egy nyereményjátékban akartunk részt venni, olyasmiben, ami a csokipapírok belsejében szokott lenni. Az első kétezer beküldő nyert volna, szóval azért igyekeztünk, hogy sikerüljön bejutnunk. Több körös volt ez a vetélkedő, a mostani feladvány az volt, hogy küldjünk be képet. Tétován álldogálltunk, nem tudtuk, milyen képet küldjünk be, és ekkor jött az a hatalmas felismerés, hogy hát nekünk van arcunk, meg minden, és akár magunkról is küldhetünk be képet, mert amúgy semmilyen kikötés nem volt. Be is küldtünk, bejutottunk. Egy nagy moziteremben volt a díjátadó. Ott voltak a mások által beküldött képek, papírdobozokban voltak, meg a plafonról lógtak le madzagokon. Ami érdekes volt, hogy mindegyik kép barnás-fehér színű volt, és mindegyiken indiánok voltak, szép fejdíszekben. Volt pár vicces kép is, az egyiken épp horgászott az indián, szépen kiöltözve, fejdíszben meg minden. Volt olyan, amelyik be volt keretezve, valami nagyon drága, értékes keretbe, de azt mindenki leszarta, mert úgyis a kép volt a lényeg. Egy nyílpuskával lőttük le a nyereményünket, ami egy madzagon lógott.