A ma éjszaka még furcsábbra sikerült az előzőnél. Az általános iskolai menza épületében voltunk, a fal kb egy méter magasan be volt vonva olyan barna, famintás műanyaggal laminált pozdorjalapokkal. Ezeken a lapokon mintákat, szövegeket, ábrákat láttam, de valahogyan rétegesen, mintha az eredeti kép kicsit előrébb lenne hozva, aztán egy következő réteg megint előrébb, szóval valahogy térbelien ismétlődött, mint egy vizuális visszhang, olyan volt. De valahogy nem láttam a lényegét, nem volt elég éles. A többiek is hasonló állapotban voltak, és mondták, hogy van ott egy vödör víz, próbáljam meg azzal lemosni, és majd jobb lesz. Igazán nem hittem nekik, de aztán ahogy egy hosszú nyelű, hengeres mosóval elkezdtem lemosni, a lefolyó habos víztől még egy réteg megjelent, és így már mintha kezdett volna tényleg összeállni valami, vagy csak a többiekkel éreztem közösnek magam, igazán nem tudom. Aztán letérdeltem egy aszfaltdarabhoz, ami hullámzott, úgy rendesen, nem csak síkban, hanem térben is, közben meg kicsit forgott is, majd lassan a „helyére” forgott, lecsillapodott a hullámzás, és csak ekkor jutott először eszembe, hogy azért talán nem lenne jó, ha így maradnék, a túlélési esélyeim eléggé lecsökkennének. Ez az észrevétel nem volt félelmetes, meg semmi negatív, inkább csak úgy megjegyeztem magamnak, hogy nem lenne jó, ha így maradnék.
Aztán valami családsegítőnek álltam, ki is mentem ahova küldtek, de ott az ágyban csak egy ronggyal kitömött, plüssszerű öregembert találtam, és igazán nem értettem, hogy most ez csak a teszt akart lenni, hogy még nem merik rám bízni az igazi embereket, vagy mi. Aztán a következő helyen már igazi embereket találtam. Egy elég lomos lakásba léptem be, ami csak egy nagy folyosószerű szobából állt. Valamiért rájöttem, hogy itt siketek élnek, és valahogy semmi hangot nem is hallottam akkor. Egy tükör előtt egy ötven év körüli nő készülődött, melltartóban volt, valahogy próbáltam neki szólni, vagy jelezni messziről, hogy itt vagyok, de mivel nem hallott, csak reméltem, hogy valahogy észrevesz, és nem fog megijedni, meg nem fogja azt hinni, hogy végig a mellét néztem. Egyébként tényleg nem azt néztem, illetlenségnek éreztem volna. Aztán valahogy észrevett, már biztos várt rám, hogy ellássam őket vagy valami. Azt vettem észre, hogy ott van egy férfi is, talán a férje, egy alacsony, vékony, sárgás bőrű, dohányos, alkoholista valakinek nézett ki. Aztán punk zenét hallottam egy földön lévő magnóból, és itt össze is zavarodtam, nem értettem, hogy ha nem hallanak, akkor miért kell nekik zene, vagy ha meg hallanak, akkor meg én minek vagyok itt, szóval felébredtem.
Vonatról szálltunk le, és emberek jöttek szembe, kutyákat vezetve, úgyhogy rájöttem, hogy biztos egy kutyakiállításról jönnek, ami itt lehet, egy közeli iskolában. Oda is mentem, és ahogy mentem le a lépcsőn, a falra kutyák képei voltak kiragasztva, meg más furcsa állatoké is. Az aula részében néhány öltönyös öreg nagyon osztotta egymást, próbáltak egymásénál hozzáértőbb dolgokat mondani az állatokról, úgyhogy el is gondolkoztam, hogy mi a francot keresek itt. Aztán Ákost láttam (a Bonanza Banzai-ost), ahogy zöld katonaruhában, pelyhedző bajusszal énekel valamit, valami téren, vicces volt, szóval nevettem is. Videóról, vagy tv-ből ment talán, nem tudom. Ott az aulában valahogy bekeveredtem az egyik terembe, ahol éppen egy Jobbikos gyűlés volt, elég sokan voltak, mind egyenruhában. Épp az egyik tagjuk halt meg, talán miatta gyűltek össze, ezért a vezetőjük, aki mellettem állt, azt mondta, hogy énekeljünk el érte egy dalt. Volt egy daloskönyvük is, amibe az egyik mellettem lévő tag éppen verset írt, vagy másolt, vagy talán vizsgázott. Szóval a kapitány felszólított mindenkit, főleg engem, hogy akkor énekeljünk valamit a halott bajtársukért. Hát nem szoktam énekelni, de odapillantottam az egyik daloskönyvbe, és elég könnyű ének lett volna, csak a halott nevét kellett volna sokszor elismételni, szóval gondoltam, hogy most az egyszer kivételt teszek, és velük énekelek, a szöveg is könnyű, meg a halott is megérdemel ennyit. Már belekezdtünk volna az énekbe, amikor a teremben lévők fele azt mondta, hogy a megemlékezés előtt még kimennének wc-re. Ki is mentek, amit elég bunkóságnak tartottam, csak öt percet kellett volna várniuk, de aztán eszembe jutott, hogy ott van a halott a wc-ben, biztos azt akarják megnézni, mert nem láttak még olyant. Addig mi a teremben elkezdtünk beszélgetni, és az egyik munkatársam azt mondta, hogyha kiszedik a halott szemét (persze mivel babonás, ezért a megfelelő előzetes rituálékat el kell végezni), és a szemében egy fekete pontot találnak, akkor biztos, hogy a sörtől halt meg. Aztán felébredtem.
Az első álomblokk felhívta a figyelmemet arra, hogy fontosak az érzékszervek, mert ezeken keresztül is alakulnak ki a csoportok, közösségek, meg tényleg nagyon rossz lehet valamitől megfosztottan élni.